Egy rövidke Destiel, egyfajta kapcsolatábrázolásként.
Castiel szeretne felforgatni minden párhuzamos univerzumot, és megtalálni azt az egyet, ahol ők ketten boldogok lehetnek.
mert ebben a világban ő Dean megtépett lelkét tapintja minden érintésben (lüktetően vonagló szilánkok)
dean ujjai az ő bőrén hamuba merülnek (valahai tűz semmivé porladva)
hamuba amit talán a fejére is szórhatna vezeklésként castiel minden elbukásáért
és minden lidércért amit a lehunyt szemei mögé csókolt
de az angyal bőrén nincs hamu csak hidegség mert nincs lélek ami belülről fűtené őt
nincs lélek csupán egy katona egy jéghegy méltóságával
egy távolba vesző jéghegy az oltalmat várva mellé simuló lankákkal (a megbocsátást várva mellé simuló deannel)
deannel aki retteg hogy castiel kéjesen elnyílt ajkai közül egyszer kiszökik az angyal a maga földöntúli valójában
és csak egy üres nehézkes porhüvely marad és egy fényesen rettenetes lény a maga szemet kiégető kaotikus szépségével és megközelíthetetlenségével
és castiel retteg hogy egyszer dean majd belenéz a szemeibe és sóvárogva keresi bennük a jelentést
aztán elfordul ahogy mindig mert túl fásult már hogy többet merjen várni...
Castiel pedig tovább keresi a párhuzamos univerzumot, ahol ők ketten boldogok lehetnek.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Szia újra!
VálaszTörlésMár kétszer is elolvastam ezt az apróságot, de még mindig furcsa kicsit... A Supernatural az a sorozat, amire valószínűleg sosem fogok ráunni (nem számoltam, hányszor láttam az első néhány évadot ^^''), és amit valószínűleg sosem kezdtem volna el nézni, ha nem élvezhetném általa Jensen és Jared szívdobogtató látványát. ^^'' Az igazi kedvencem viszont egy ideje Cass, mert imádom az esetlenségét, az angyali báját, erejét és a nem létező humorát. :-D
Másrészről sosem gondoltam rájuk így - annak ellenére, milyen pokolian utáltam minden egyes nőt, aki megfordult az ágyukban. :-D Szóval elgondolkodtattál. Mert ez a szerelem tényleg érzelmeken alapul(hat?), sokkal több testi vonzalomnál... elvégre a test csak porhüvely... Ehm, ne haragudj, tudom, hogy a megszokottnál is kuszább vagyok. ^^'' Csak még ízlelgetem ezt a párost. :-) Írj még róluk sokat-sokat, hogy hozzájuk szokhassak, jó? ^^
Most abbahagyom a hablatyot, a következőhöz pedig csak akkor írok, amikor már jobban belegondoltam Cass és Dean kapcsolatába. :-)
Puszi,
Remie
Szia!
VálaszTörlésKissé szégyenkezve vallom be, hogy én leginkább a fanfic-oldalakon felbukkanó Destiel-írások miatt kezdtem az Odaátba, és türelmetlenül vártam az angyal felbukkanását... Közben pedig észrevétlenül beleszerettem a sorozatba. Külön-külön minden szereplőt a szívembe zártam, a teremtményeket, a hangulatokat, az egész atmoszférát. Aztán ebbe az idillbe betoppant Castiel.
Először csalódott voltam. Nem tudom, mit vártam, talán hogy hálából Dean a nyakába ugrik, vagy legalább váltanak egy-két cinkos pillantást. Aztán lassan rájöttem, hogy itt sokkal többről van szó, hogy az angyal jelleme milyen könnyen továbbgondolható, hogy mennyire varázslatos a kettőjük kapcsolata, a porhüvely és a lélek kettőssége, meg úgy általában ők ketten. Külön vagy együtt. Bárhogy.
Szóval írnom kell róluk, akkor is, ha a töredékét sem sikerül megfognom annak, amit ez a sorozat jelent nekem.
Köszönöm, hogy írtál, és igyekszem majd megszerettetni veled ezt a párost, hátha Te is arra vetemedsz, hogy megalkoss egy-két apróságot velük. ^^ (Egyébként pedig amit te kuszaságnak hívsz, az számomra a napi rengeteg pluszmosolyt és szeretetrohamot jelent.)
További szép napot Neked!
(Most ezt hogy írjam? Patronum? Anett? Mindegy, én voltam. :D)
Nos, kedves Anett.
VálaszTörlésEl kell árulnom, hogy kissé bizalmatlanul álltam hozzá ehhez a fichez, de mire a végére értem ~ hát, le voltam nyűgözve.
Annyira meglepődtem, hogy újra elolvastam, aztán megint és megint. MERT EZ PISZOK JÓ
Imádom az ilyesféle alkotásokat, de ezek semmit sem érnek, ha nincsen hozzá fantáziád, csodás fogalmazókészséged és tehetséged. De neked bizony van.
Gratulálok hozzá :)
Szia! Jujj de jóó, pozitívan csalódtál. ^^ Köszönöm a kedves szavaidat!
VálaszTörlés