Álbejegyzés

Helyzetjelentés, hogy ne nyilvánítsatok eltűntnek.

Pénteken háromnegyed órán keresztül tartó toporgás, szédülés és pár semmitnemtudok-roham után behívtak tételt húzni. Én hittem abban, hogy bevonzom Vergiliust. Na persze. Halotti beszéd és könyörgés, tessék, mondhatod, tegyünk úgy együtt, mintha nem remegne a hangod és nem rúgnál bele huszadjára az asztalba véletlenül idegességedben. Mindegy, túléltem.

Viszont mostanra be lett bizonyítva, hogy van értelme a sorozatepizódok helyetti magolásnak, és hogy valószínűleg nem fogok sírva fakadni komolyabb vizsgahelyzetben. (Csak várjátok ki.)

Szombaton ruhát vásároltam, és tisztelek és csodálok minden környezetemben élő embert, hogy még nem öltek meg egy-egy kiakadásom közben/után.

Vasárnap rájöttem, hogy nekem hétfőn még írásbelim van, és elegánsan elhatároztam, hogy nem fogok tanulni rá.

Hétfőn arra jöttem rá, hogy talán nem ártott volna átnéznem pár dolgot (értsd: egy egész tankönyvet), de azért megküzdöttem a teszttel.

Ma pedig buszoztam hazafelé, esőben buszoztam hazafelé, ami rám nézve veszélyes, mert ilyenkor mindig elhatározásaim születnek: hétfőn hozok Nektek egy történetet. Nem fanfiction, ráadásul nem is slash: egy novella egyperces szöszökből felépítve, a jól bevált két idősíkra szabva. Antikvárium lesz benne, ami mellőzni fog minden antikváriumi idillt. Most, hogy belegondolok, legfeljebb két sor erejéig szerepel helyszínként, nem baj. A címe már megvan: Tizenkettő, és megvannak a szereplők, tulajdonképpen az egész cselekmény...

Amúgy most csak azért írok róla ennyit, hogy itt legyen a bizonyíték, hogy tettem egy ígéretet, szóval ne csak bámuljam az üres dokumentumot, hanem írjak.

És ti is írjatok, meg olvassatok sokat-sokat-sokat, és legyen szép napotok! :)