Vulnus incisivum

Nyávogókígyó kért tőlem egy történetet, amiben teadélután van és Hannibal. Ez így együtt lehetetlennek tűnt, mert elvből nem bántunk kisgyerekeket, pedig ahol Hannibal van... Ezt szerintem nem kell kifejtenem. Annyi a lényeg, hogy tényleg lehetetlen volt. Kettő idősík lett belőle, meg siralmas mondatok. (De azért ne utáld nagyon, mert szenvedtem vele.)

-  Gyere el nyugodtan, Will. Nem fog ártani egy kis kikapcsolódás. A gyerekek imádni fognak.

 Alana tévedett: a gyerekek határozottan nem imádják. Talán ehhez hozzájárul az idegesen ide-odarebbenő pillantása és az ádámcsutkájának nyugtalan fel-le ugrálása. Minden merev porcikájából elutasítás sugárzik, feszültség...

És a tehetetlenség.

(Istenem, Will, koncentrálj, miért vagy zavarban, ezek csak gyerekek

Miért remegsz, ezek csak kertvárosi anyukák

Miért nem nyugszol meg, ez csak egy helyszín

Egy meg-megcsikorduló krétával húzott vonal

Az őrület fehér csíkkal körülhatárolva

Vérnyomokkal

A kompozíciót a tökéletességbe olvasztja egy holttest

Rendőrségi kordonszalagok közé szorult téboly)

- Will, ez csak egy kertiparti. Ne vágj már ilyen elkeseredett képet. Inkább… gyere a konyhába, segíts szendvicseket készíteni.

Alana átverte: a szendvicseket határozottan nehéz elkészíteni. Nem a monoton mozdulatokkal van baj (kenyér, megvajaz, szalámi, uborka, kenyér, megvajaz, szalámi, arra ne tegyél, Georgia nem szereti, kenyér…), hanem a hangokkal: néha felharsanó cinkos nevetések, játszott-bizalmas suttogás, játékosan vádló megjegyzések.

 És történetek, Will feje tele van történetekkel copfos kislányokról és horkoló férjekről, és ilyenkor egészen elfelejtik, hogy ő is lehetne az a tévét megrögzötten kapcsolgató férfi, ilyenkor ő maga is elfelejti, hogy ki lehetne még. Elveszti az identitását, és már arra sincs lehetősége, hogy idegen legyen, csak megfoghatatlan semlegességre képes.

(Will, koncentrálj, miért idegeskedsz, ezek csak trécselő nők

Miért feszülsz meg, ez csak egy ostoba konyhai beszélgetés

Miért nem mersz felnézni, ez csak egy boncterem

Fénylő tárgyak és fémes levegő

Rozsdamentes acélba öntött iszonyat

Egy hústömeggel

Valaha ember volt még

Valaha nőként tekintettek rá)

Willt a színek is zavarják: a konyhacsempe mediterrán idillje és a papírtányérok butácska mintája, a festett szőke tincsek és visszafogottan elegáns ruhák pasztellszínei. A belépő kislány szoknyája rózsaszín, a haja vörösesbarna, a szemei zöldek és riadtak. Sápadt az arca, sápadtak az ujjai – skarlátvörös vércseppek csillannak fel a kezén.

Elvágta az ujját. Ezt Will a sírós szavakból tudja meg, a félős nyöszörgésből.

A neve Abigail. Ezt Will a rémült felkiáltásból tudja meg, a sietve kislányához hajoló anyukától.

(Miért nem fordulsz felé, ez csak egy apró baleset

Miért nem mersz tudomást venni róla, ez csak egy jelentéktelen sérülés

Miért nem bámulod hosszabb ideig, ezek csak bemetszések

Vágások: itt szöknek ki a démonjaink

Léteznie kellett egy szektának ami ezt az elvet vallotta

A megtisztulásét

Egy vallás miatt halt meg ez a nő

Mert a vallás nélküli racionális gyilkossághoz embertelen kegyetlenség szükséges)

Willt zavarják a síkok is, gömbből kimetszett paradicsomszeletek, kockából lehasított sajtlapocska, az ajtó négyszögéből kivágott alak: egy férfi sziluettje. Öltöny van rajta, modora elegáns és hűvös, a gyerekzsúr groteszk mértékű ellensúlyozásának tűnik már a puszta jelenléte is. De mosolyog.

Az anyukák Dr. Lecterként üdvözlik, de Hannibalként mutatkozik be, leereszkedő biccentéssel közli a keresztnevét. Will tudja, hogy úgyis Dr. Lecterként fogja szólítani, és máris egyfajta fogalomként gondol rá: homályos jelentésű alapfogalom, amit már meg sem magyaráznak, mert annyira egyértelmű, de valójában csak túl elvont ahhoz, hogy definíciók ketrecébe zárják.

A férfi pár udvarias szó után Abigailhez lép, sajnálkozva megvizsgálja a kicsiny sebet, és gyengéden kézen fogva a fürdőszobába vezeti a kislányt. Abigail anyukája hálásan néz utánuk, a férfi még megfordul:

-   Mr. Graham, segítsen ellátni ezt az ifjú hercegnőt, a hölgyek talán tudják nélkülözni Önt pár percig.

(Miért nem mersz válaszolni, hiszen ez csak udvariasság

Miért követed némán, hiszen csak modorosságból és drága öltönyből áll

Miért nem gondolsz bele, hiszen ez csak egy gyilkosság volt

Minden gyilkosságnak külön hangja van és színe és vonagló alakja

Ez különleges mert illata is van

Szendvicsillata

Rajzfilmfigurás szalvétába csomagolva és hüllőszerű lidérceket rejtve

Miért nem kóstolod már meg)

Dr. Lecter óvatosan a csap alá tartja a vékony gyermekujjat, és pont megfelelő hőmérsékletre állítja a vízsugarat. Pár másodpercig folyatja a vizet, aztán egy törölköző hegyével megsimogatja a vágást. Kinyitogat pár fiókot, aztán diadalmas mosollyal elővesz két hercegnős sebtapaszt.

-  Belle legyen, vagy Csipkerózsika?

-  Szarvasos.

Hannibal megértően bólint, és újra a fiókba nyúl. Will csendben nézi, ahogy a férfi a kislány ujjára simítja az őzikés tapaszt.

Abigail büszkén ugrál ki a fürdőszobából, Dr. Lecter előbb finoman végigsimít a haján, és elgondolkozva néz utána.

- Azt hiszem, ma meg fogom ölni az édesanyját.

(Miért nem hittél neki, hiszen csak az igazat mondta

Miért nem néztél rá egy percig sem kétkedéssel

Miért nem kérdeztél rá hogy miről beszél

Száraz torokkal nevettél fel

Nem volt vallás a megtisztulásra épülve

Racionalitás volt

Embertelen kegyetlenség és ragadozómosoly

Egy ostoba gyerekzsúr és Hannibal Lecter)